Palmerston North, Hamilton, Putaruru és mi egymás

2012. március 24-26.:

A pénteki napom nem nagyon indult jól, egyenesen szörnyű volt. A héten írtam egy régi cserediákomnak, akit 2 napra fogadtam még mikulásos összegyülekezésre, csak hogy elmondjam neki, most én is ugyanabban a helyzetben vagyok mint ő volt. Tök jól elbeszélgettünk, nagyon örültem neki. Aztán Pénteken kaptam egy elég megdöbbentő levelet tőle. Azt írta, hogy az előző személyes kérdéseket a volt barátnője tette fel, csak hogy megtudja, volt-e köztünk valami. -.- Amúgy nem érdeklem és hagyjam őket békén. Elképzelésem sincs, hogy tudta így megváltoztatni az a csaj. Nem akarok semmi rosszat írni arról a nőszemélyről, de akinek már mutattam a képeit fbon, tudja hogy milyen… SZÓVAL így indult az én kis pénteki napom.
Viszont a folytatás egészen tetszett, a suliban csak 3 órát töltöttünk. Mum kikért minket, mivel elmentünk Palmerston Northba Nerissa (fogadó tesóm) új kocsijáért, ami Tokoroától 4 órányi utazásra van. Mindenkinek unalmas volt az út, én viszont rettentően élveztem, egy csomót fényképeztem, láttam Új-Zéland ’’sivatagját’’ ami elképesztően szép volt.

Rengeteg gőzölgő lyuk övezte az út egy részét, ami vulkáni működést jelzett. Ahhoz képest, hogy Új-Zéland a birkák és kiwik birodalma, csak ezen az úton láttam tömegesen birkákat, kiwit meg még soha. :D Amúgy Nerissa régi kocsiját kicsit sajnáltam, (az egy kék Suzuki Swift volt) amit a nővére kapott meg, baromi jó sztereókkal. Minden nap, amikor hazamenetelnél elhaladtunk a többi gyalogló diák mellett, bömböltettük a zenét. Imádtam! :D Viszont nem tudtam, mire számítsak az új kocsival kapcsolatban, hisz ez egy régi kis piros kocsi. Amikor megérkeztünk, beültünk és elindultunk tesztelni, hát azt hiszem megnyugodhatott a kis lelkem. Ennek is iszonyat jó sztereója van, ráadásul plafon ablaka, amin ki lehet dugni a fejünk. Egy szóval imádom ezt a kocsit is. Már csak az a baj, hogy nem az enyém! :D
Olyan 11 körül értünk haza hulla fáradtan, de azért még befontam a hajam kis tincsekre hogy szép hullámos legyen következő nap. ;D Szombaton indultunk Hamiltonba (ez csak 1 órányira van) Morganával, Aylinnel meg Nerissával. Úgy terveztük, hogy vásárolgatunk egyet, aztán találkozunk egy másik cserediákkal, akinek a 18 szülinapja volt. Hát ez nem jött össze, mivel a nyelvi nehézség miatt teljesen elbeszéltünk egymás mellett… -.- Kicsit sajnáltam, hisz így nem tudtam odaadni neki az ajándékom. :( 5-ig volt időnk, szóval benéztünk még a Hamiltons Gardensbe. http://hamiltongardens.co.nz/collections/

Képeket nem csináltam, mert hát természetesen hoztam a formám, és otthon hagytam a fényképezőgépem. (Csak ez az egy van Morganától) De jövő héten visszalépünk. ;) Este mikor visszaértünk elmentünk Morganáékhoz. Tv-t néztünk, kibeszéltük a brazil, német és magyar bulizási szokásokat, ha már mi nem tudtunk sehol sem partyzni… :D Aztán jöttünk is haza vacsorázni Aylinnel, mivel megint nálunk aludt. :)

Vasárnapra az időjárás jelentés esőt ígért, de mi nem riadtunk vissza, így is elmentünk Aylinékhez a farmra, Putaruruba, ahol ő lakik. Nem csak a környezet milyensége volt más, hanem a körülvevő hangulat. Otthon az idő nagy részében csönd van, csak beszélgetünk, vagy tesóm veszekedik a szüleivel. :D Hát ez nem volt elmondható ott. Eleve 5 gyerekes családról beszélünk, a gyerekek közül pedig csak egy érte el a tinédzser korszakot. Ráadásul a kicsik barátai is ott voltak náluk, szóval volt zsibongás, veszekedés, hisztizés. De nem zavart, bár azt hiszem, nem tudnám egy egész évig elviselni. Kimondhatjuk, hogy Aylin egy hős! Nem csak, hogy nem panaszkodik, még élvezi is. Ez nagy változás neki, hisz otthon ő az egyedüli gyerek. o.O Kora délután elindultunk 3 kissráccal angolnára vadászni a farmjukon levő folyóhoz. Mivel az én lábamra nem találtak ráillő gumicsizmát, a jó kis Havaiana papucsomban (amit mellesleg a fogadó szüleimtől kaptam) vágtam neki, mondván fasza gyerek vagyok én! Az első öt percben tökéletesen funkcionált, csak amikor a tehéntrágyás sáron keltünk át, szépen komótosan beleragadt a cuccba, és mozdulni sem volt nagyon hajlandó. Mivel nem bírtam lépni sem, nem volt mit tenni, gyalog folytattam tovább az utat…a trágyában. :D Ilyet szólt Aylin: ,,Nem baj, jót tesz a lábadnak, úgy mint a földnek is!” Ó, mondom köszi, te könnyen beszélsz az edzőcipődben! De hát, mint mondtam, fasza gyerek vagyok, mit nekem egy kis sz** amiben bokáig elsüllyedek. Következett a rengeteg gyaloglás a farmon keresztül, ami kisebb részekre volt osztva villanypásztorokkal. Persze át kellett bújnunk alattuk. A 3 kis srácnak ez mit sem jelentett. Egyik alkalommal annyira kicsi volt a hely az alsó drót alatt, alig bírtam úgy helyezkedni, hogy átférjek. Mondja az egyik kicsi, nem kell félnem, az alsóban nincs áram. Na mondom, ezért paráztam ennyit! -.- Jól rá markoltam, hogy feljebb emeljem. Aztán nagy sikítás, bazi nagy szívdobbanás. AHA! Valóban nem volt benne áram… -.- Na de legalább már ezt is megtapasztaltam. :D Kicsit sajnálom szegény teheneket. Egész életüket egy ilyennel körbe véve kell leélniük. :( Ezt eljátszottam még egyszer, amikor véletlen értem hozzá, mert hogy semmiből sem elég egy. ;) 10 kerítésen keresztül meg is érkeztünk a várva várt helyre. Nem kellett sokáig várni, már is horogra akadt az első, állítólag kicsi példány. Természetesen nem megenni fogtuk őket. :)

  Nekem is sikerült majdnem, de mind kétszer, amikor kiemeltem volna a vízből, elengedte a hús cafatot (mivel hogy én nem horoggal fogtam, az túl kegyetlen. :( ). Mit ne mondjak, örültem is neki, hogy nem volt cipő a lábamon, amikor a kb. 75 fokos lejtőn kellett lemenni a folyóhoz, nem pedig egy kreálmányt koordinálgatni a lábfejemen. :D Visszafele már minden simán ment, egy-két tüskétől eltekintve a lábamban, ja meg hogy nagy örömében nekem ugrott egy kutya, szép kis karmolást hagyva magam után. Aztán Aylinéknél kaja, és irány haza. Azt hiszem ez volt az a nap, ami nélkül semmiképp nem szabadott volna visszamennem Magyarországra. Nagyon élveztem minden egyes percet, semmit nem csináltam volna másképp. :)

Hétfőn nem történt semmi különleges a suliban. Kedden Mufti Day volt, ami annyit tesz, mindenki jöhet a saját normális ruhájában, na meg programok szünetekben. Nekem persze semmi változást nem jelentett az előző, hisz 13.-as létemre nem kell egyenruhát hordanom. (Basszus amikor visszamegyek, elméletben 2 évet bukok. :D ) Ebéd szünetben pingpongoztam a srácokkal. Kicsit nagyon megvertem az egyik tanárt (aki mellesleg helyes :D ). Ja közben valaki eltörte a szemüvegem, amit Spanyolországban vettünk… :( Szerdán meg elmentünk Morganával biciklizni a tó körül. Annyira fura: itt valóban hordják a bukósisakot, nem úgy, mint otthon! :D

Na jól van, lenne még ötvenezer dolog, amit mondhatnék, de azt hiszem így is sok mindennel traktáltalak titeket. Ennyit mára. ;)